2015. május 31., vasárnap

Ihlet hiány || Szünet

Helló.
Gondolom vannak rajtam kívül még olyan emberek, akik elkezdtek photoshoppozni, és egyszer csak megállt a tudomány, aztán pedig kis idő múlva abba hagyták. Velem is történt már ilyen, körülbelül 1 éve, amikor bezártam az első blogomat, pont emiatt. Ezzel a bejegyzéssel, azt közlöm most veletek, hogy a blog egy kis időre, de bezárja kapuit. Tehát ne értse férre senki, NEM végleg zár be, hanem csak pár hétre. Ennek az az oka, hogy most nagyon rá szeretnék "gyúrni" erre a photoshop témára, és fejleszteni akarom magam, mivel már jönnek rendelések is, és nem szeretnék "szart" kiadni a kezeim közül. Nagyjából elmondtam amit akartam, tehát a blog egy kis időre, de bezár, addig is tartsatok ki, és mégegyszer mondom NEM VÉGLEG ZÁR BE. /Úristen, kb harmadjára mondom el ezt, de mindeg/

2015. május 28., csütörtök

Speedart #1

HALI!
Itt vagyok egy nagyon különleges bejegyzéssel, amelyben egy videóval érkeztem. Ez a videó egy "speedart" lesz, egy AHS Coven fejlécről. Ami azt jelenti hogy mostanában várhattok ilyen posztokat is, és mivel ezt a videót valahova fel kellett töltenem ezért csináltam egy youtube csatornát a blognak. /IRATKOZZATOK FEL :)/ Remélem tetszik majd a videó, következő bejegyzésemig sziasztok.




2015. május 24., vasárnap

PSD Fejléc #4

HALI!
Itt is lennék egy új bejegyzéssel, amelyben egy újabb PSD fejléccel jöttem nektek. Igazából, ezt a fejlécet nevezném "életem legszebb fejlécének" mivel ez még nekem is tetszik. Remélem nem csak én vagyok így vele, és nektek is elnyeri tetszéseteket, a következő bejegyzésemig sziasztok.
/HA VISZED ÍRD MEG, ÉS TEDD KI A FORRÁST/


2015. május 19., kedd

Textúrák

HALI!
Itt is lennék egy új bejegyzéssel, amelyben textúrákat hoztam nektek. Úgy voltam vele, hogy az oldalon még úgysincs egy textúra sem, és gondoltam hozok nektek néhányat, remélem tetszenek^^ .





























2015. május 17., vasárnap

Elkészült rendelés #1

HALI!

Itt is lennék egy új bejegyzéssel, ami egy designes bejegyzés, pontosabban egy design rendeléses poszt. Úgy ... ömm (május 6 ._.) - án jött egy üzenetem, amiben egy design rendelést kaptam. Hát ... első rendelés, szóval nagyon örültem neki meg minden, és mára el is készítettem, remélem tetszik a rendelőjének :o3 .

Előtte

Utánna
Kövesd a blogot: Könyvkritikák Flamitól

2015. május 16., szombat

Új blog a láthatáron

HALI!

/IGEN TUDOM MEGINT NEM TARTOM BE A RENDSZERT/
Szóval ... Mint a címben is láthatjátok, új blogot fogok nyitni, nem is akármilyet. Egy történetes blog van készülőben. Most gondolom felmerült bennetek egy olyan kérdés hogy "Ez hülye, akkor ezen a blogon miért vannak történetek? omágád". Azok a történetek, amelyek ezen a blogon voltak, itt is maradnak, de már nem bővülnek. Szóval a Hétfői és Szombati napokat, át kellessz rendezzem, valami mást fogok kitalálni, amíg nem jut eszembe semmi, hogy milyen bejegyzések legyenek, addig random posztok lesznek. /értsd:grafika, segitség, ajánló, kutyafüle/. Igazából nem egy történetet szeretnék arra a blogra, hanem most kipattant a fejemből, hogy úgy fogok írni mint a "menő írók, ott Amerikában", hogy írok novellákat, és azokat ilyen kötetekbe sorolom, szóval ... jah, /csodálatos befejezés, omágád/. Remélem azért a lényeget értettétek, a következő bejegyzésemig sziasztok.

2015. május 15., péntek

Végeztem

HALI!

Hú ... végre! Igen, végre befejeztem a vizsgáimat, mostmár csak várnom kell az eredményre, ami remélem jó lesz, vagyis remélem örülni fogok neki, mert ha rossz eredmények lesznek, / amit igazából, kétlek / akkor nagyon "szed" leszek, és ... jah. De mivel mostmár vége ennek az időszaknak, többet tudok foglalkozni a bloggal, amin már 9 feliratkozó és több mint 2000 oldalmegjelenítés van, amit külön köszönök. Már ugye kb 1 hónapja üzemel a blog, és szerintem 1 hónap alatt ez a 9 feliratkozó, azért nekem jó eredmény, lehet valakinek kevés, de én örülök neki. A másik aminek külön örülök, hogy mostmár azért rendelések is érkeznek, szóval nagyon nagy "jampi" vagyok. /ittál?/ Jövőhéten mostmár akkor rendesen lesznek posztok, amelyek eddig is voltak, és a "rendszert" fogom követni. /Úristen, nem tudom miért írok ennyi idézőjelet, na mindegy/ Hát ennyi lettem volna, következő bejegyzésemig sziasztok!

2015. május 10., vasárnap

Design átalakítás?


HALI!

Hát milyen bejegyzés is lehet ez? Omágád, igen mostantól design átalakítást is vállalok. Azért kezdem el a design átalakítást, mert szerintem tudok már annyit, hogy egy kész designet tudjak adni valakinek. És ebben van még egy jó dolog is, a desing átalakítással, még a kódolási ismereteimet is tudom fejleszteni, és nem mellesleg én szeretem ezt csinálni, szóval úgy voltam vele hogy belekezdek. A rendeléseket ugyanúgy a shadowpowaa12@gmail.com-ra küldhetitek, remélem majd rendeltek, a következő bejegyzésemig sziasztok.

2015. május 9., szombat

Új design

HALI!

Hát, igen ez a pillanat is elérkezett, a blogra felkerült a második design. Igazából már rég beígértem, és végre úgy döntöttem ma, hogy úgyis szombat, készítek egy fejlécet. A sablont még tegnap találtam, és akkor nekem jobban tetszett olyan színnel. Szóval ilyen barnás volt, és én pedig ilyen sárgát csináltam belőle. A fejléc nekem sokkal jobban tetszik, mint az előző remélem látszik rajta minden, ami számít. Véleményeket kérek, a chatben. Apropó, új chatet kellett készítenem, mivel az előzőnek elfelejtettem a kódját xd. De nem baj, remélem tetszik :)

2015. május 7., csütörtök

PSD Fejléc #3


HALI!

Itt is lennék egy új poszttal, amelyben egy újabb PSD fejlécet hoztam nektek. Ez csak egy ilyen gyors bejegyzés, mert kell tanulnom is :s Szóval akkor lássuk is a fejlécet:
/ KATT A KÉPRE /


2015. május 4., hétfő

Színkódok #1


HALI!

Itt vagyok egy újabb bejegyzéssel, amiben nem történettel jövök, hanem színkódokkal. Azért nem történettel mert tanulnom kell, és most nincs kedvem még írosgatni is. Szóval ezért úgy döntöttem hogy akkor hozok inkább színkódokat, mert ezek még úgysem voltak a blogon. Remélem tetszenek majd, és visztek párat, sziasztok.






























                                                                  forrás: Krystalized